Egy fehérfejű rétisas egy washingtoni eseményen, amikor az Egyesült Államokban a faj lekerült a veszélyeztetett fajok listájáról 2007. június 28-án. ( AFP / KAREN BLEIER)

Ezek a régóta terjedő történetek arról, hogy a sasok a karmaik és a csőrük eltávolításával meg tudnak fiatalodni, hamisak

Több ezer magyar Facebook-felhasználó osztott meg bejegyzéseket, amelyek azt állítják, hogy az öregedő sasok eltávolítják a csőrüket és kitépik a karmaikat, hogy megfiatalodjanak és tovább éljenek. Ez a történet már több mint egy évtizede kering az interneten. De valójában nem igaz: az állítást az évek alatt már többször megcáfolták, és egy magyar szakértő azt mondta róla az AFP-nek, hogy az "abszurd" és "lehetetlen". 

"Amikor a sas eléri a megközelítőleg 40 éves kort, a karmai hosszúak és görbék lesznek, nem teszik lehetővé, hogy elkapja a prédáját. A csőre is túl hosszúvá és görbévé válik, így már enni sem tud. A szárnyán és a mellénél lévő tollak sűrűek és nehezek lesznek, ami megnehezíti a repülést" – írja egy cikk 2018-ból, amelyet közel 3 ezer ember osztott meg Facebookon a Crowdtangle közösségi média statisztikai program adatai alapján. A történet 2021 júliusának végén ismét virális lett, az emberek elkezdték a cikk szövegét osztani Facebookon. 

A történet szerint az ebben az állapotban lévő sas "a szikla tetején lévő fészke felé repül és a csőrével elkezdi ütögetni a sziklát, amíg a csőre le nem esik… majd utána kivárja amíg újra megnő a csőre." Ezután a madár állítólag kitépi a karmait. 

"Mikor az új karmai is kinőnek, arra használja őket, hogy kitépje a megvastagodott tollait a mellkasáról és a szárnyairól. 5 hónap fájdalom, éhezés és szenvedés után újra erős a csőre, élesek a karmai és könnyedek a tollai, a sas akár 30 évet is élhet még és újra el tudja kapni a prédáit" – írja a történet, majd a szöveg párhuzamot von az emberi élet és e között az állítólagos természeti jelenség között.  

De a történet nem igaz. A sasok nem csonkítják meg magukat, hogy megfiatalodjanak vagy újjászülessenek, erősítette meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az AFP-nek. 

Image
Egy magyar Facebook-bejegyzés a hamis állítással, a képernyőmentés 2021. július 7-én készült.

Egy régi, "abszurd" történet a szakértő szerint

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője, Orbán Zoltán azt mondta az AFP kérdésére július 29-én, hogy hallotta már ezt a történetet, és az "abszurd" és "lehetetlen". 

A csőre és a karmai nélkül a madár nem tudna táplálkozni és éhezne, írta a szakértő egy emailben.

"A fájadalomfaktorról most nem beszélve alapvető probléma lenne a madár életben maradása, miközben öt hónapig (!) nem tud vadászni. Józan paraszti ésszel is pillanatok alatt rá lehet, rá kellene jönni, hogy ez nem a valóság" – írta.

Orbán elmondta az AFP-nek, hogy az ilyen fajta átalakulás nem csak a sasok, de általában a magasabb rendű állatok esetén lehetetlen. "Magasabb rendű élőlények esetében ilyen mértékű, vagy csak közelítő 'testátalakítás' természetesen nem lehetséges."

Egy egyszerű kulcsszavas Google-kereséssel a sasok átlagos élettartamára az egyik első találat az amerikai National Eagle Center, akik megemlítik ezt a történetet a gyakran ismételt kérdések szekcióban. "A legendák arról, hogy a sasok megfiatalodnak és újabb 30+ évet élnek azáltal, hogy egy fájdalmas újjászületési procedúrán esnek át, teljes mértékben mítosznak számítanak" – írják. A szervezet egy sasokkal foglalkozó oktatási központ, amely olyan szirti és fehérfejű rétisasoknak ad otthon, amik nem térhetnek vissza a vadonba. 

A keresés kiad egy olyan oldalt is, amelyik a sasokkal kapcsolatos elterjedt legendákat vesz számba, az oldal azt írja, hogy a történet, miszerint a sasok eltávolítják a csőrüket és a karmaikat, csak egy mítosz hozzátéve, hogy a sasok bizonyosan meghalnának a folyamat közben. 

Az amerikai Snopes tényellenőrző oldal már 2007 decemberében hamisnak találta az állítást. Az oldal a University of Minnesota Raptor Centert idézi a sasok élettartlamával és biológiájával kapcsolatban, és úgy foglalja össze a szakértői véleményt, hogy: "vannak spekulációk ennek a mítosznak az eredetéről, de azt biztosan kimondhatjuk, hogy a történet nem igaz". 

Bizonyos sasok akár évtizedekig is élhetnek, de ez a természetben ritka 

Több mint 60 sasfajta létezik a világon, sok közülük Magyarországon is őshonos

Amennyiben megérik a kifejlett kort, a sasok 20-25 évig is élhetnek a természetben és akár 50 évig is fogságban, írja a National Eagle Center az Észak-Amerikában őshonos szirti és fehérfejű rétisasokról. "De a sasok 70-80 százaléka meghal mielőtt elérné az ötéves felnőttkort" – írják.

Orbán Zoltán szintén megjegyzi, hogy vannak egyes rekorder madarak, mint ez az albatrosz, amelyik 70 évesen költött ki tojásokat, de nem jellemző, hogy madarak eddig éljenek. 

"Az ilyen termetű madarak életkora elérheti és meg is haladhatja a hét évtizedet, csak ezt egyrészt nagyon nehéz adatszerűen bizonyítani, másrészt a sasok esetében a civilizációs veszélyek (áramütés, lelövés, mérgezés) a Föld mind nagyobb térségeiben nem is teszik lehetővé a maximális életkor elérését" – írta. 

Az Európai Bizottság sasokkal foglalkozó természetvédelmi programja szerint a Közép-Európában élő parlagi sasok több mint 30 százalékát az emberek ölték meg, főleg megmérgezték. 

A legidősebb ismert fehérfejű rétisas a természetben 38 évig élt és 2015-ben ütötte el egy autó New Yorkban. A legidősebb ismert szirti sas nagyjából 33 évig élt és azt feltételezik, hogy egy másik sassal folytatott harcban pusztult el. 

Van olyan tartalom, amelyet szeretne ellenőrizni az AFP tényellenőrzésén keresztül?

Lépjen kapcsolatba velünk