Ez a német politikus nem szólalt fel a gyermekek kényszeroltása mellett

Közel kétezer ember osztotta meg azokat a magyar Facebook-bejegyzéseket, amelyek azt állítják, hogy Rudolf Henke német politikus a gyermekek kényszeroltását követelte, az állítást egy videóval támasztják alá, amelyen Henkét látni, ahogyan a Bundestagban beszél. De a videót úgy szerkesztették meg, hogy abból pont az ellenkező következtetést lehet levonni, és nem azt, amit Henke valójában mondott.  A valóságban a politikus pont arról beszélt, hogy nem szeretne kényszeroltást. A bajor miniszterelnök, Markus Söder – akit szintén megemlítenek a bejegyzések – sem akarja kényszerrel beoltatni a gyerekeket. A koronavírus elleni vakcinák pedig nem tekinthetők génterápiának, szemben azzal, amit a posztok állítanak. 

Olyan magyar Facebook-oldalak, amelyek többször osztottak már meg megtévesztő információkat a koronavírusról, mint például Doktor Gődény vagy a Racionális Életért Közösség, augusztus 5-én megosztottak egy német videót magyar felirattal. A bejegyzéseket már közel kétezer ember osztotta tovább. 

Míg maguk a posztok nem említik név szerint a koronavírust, a videó első felében Markus Söder bajor miniszterelnök a német közmédia egyik műsorában a koronavírus elleni oltási kampányról beszél. A bejegyzések szövege ráadásul utal arra a gyakran visszatérő hamis összeesküvés-elméletre is, miszerint a Covid-19-védőoltások valójában "génterápiának" számítanak. 

A videó Söder után Rudolf Henkéről mutat egy bejátszást. A német kormánypárt, a CDU képviselője azt mondja a felvételen: "az én asszociációm a kötelező oltásról a következő helyzet: egy gyerekre gondolok, akinek a szülei megtagadják beoltatni a gyereküket. A szülőket felkeresi a rendőrség. A gyereket elveszik a szülőktől és egy egészségügyi intézménybe viszik. Ott végrehajtják kötelező oltást."

De a beszéd egy fontos része hiányzik és a dátum sincs feltüntetve, ezek – együtt a bejegyzés szövegével – azt a benyomást keltik, mintha Henke a gyerekek kényszeroltását javasolta volna. De a felvétel 2019. október 18-án készült, korábban minthogy az első koronavírusos esetet hivatalosan bejelentették volna, a német politikus pedig egy kanyaróoltást előíró törvényről beszélt, és kifejezetten azt mondta, hogy a kényszeroltás nem része ennek a törvénynek. 

Egy nagyon hasonló, félrevezetően megvágott változata ennek a videónak már Németországban is terjedni kezdett 2020 októberében, és az AFP német nyelvű tényellenőrző csapata cáfolta azt. 

Image
Az egyik poszt a félrevezetően megvágott videóval, 2021. augusztus 09-én készült képernyőkép.

Henke valójában a rendőri erővel történő kényszeroltás ellen volt

A Facebook-bejegyzésekben használt szerkesztett videókból nem derül ki, hogy Henke a folytatásban világossá teszi, hogy az a lehetőség, hogy a rendőrök elviszik a gyerekeket a szüleiktől, hogy beoltassák őket, egy elképzelt forgatókönyv, amelyet nem támogat. 

"Ilyen tervek ebben a törvényben nincsenek" – mondta Henke a felszólalásában. A plenáris ülésen elhangzott beszéd teljes felvétele és a jegyzőkönyv is elérhetőek a Bundestag oldalán. 

Egy másik, a Bundestagban tartott beszédében, amelyet a CDU-s politikus maga töltött fel 2019. november 14-én a Facebookra, Henke azt mondta: "Egész biztosan nem lesz kényszeroltás eszerint a törvény szerint, sem gyerekek, sem mások esetében." A kanyaró elleni kötelező védőoltást előíró törvény 2020. március 1-én lépett életbe, de abban nincs szó arról, hogy a rendőrség erővel oltatná be a gyerekeket. A német egészségügyi minisztérium oldala azt írja, hogy azok a szülők, akik nem oltatják be kanyaró ellen a gyereküket, 2500 euró bírságot kaphatnak. 

Söder sem szólalt fel a kényszeroltás mellett, és a vakcinák nem tekinthetők "génterápiának"

A Facebookon terjedő videókban egy Markus Söder bajor miniszterelnökkel készült interjúból is bevágtak egy részletet. A két videó összevágása és a szöveg, amely szerint "gyermekeket pedig kényszerrel akarják alávetni a kísérletnek", azt sugallják, hogy Söder is erővel akarja beoltatni a gyerekeket, de ez szintén nem igaz. 

A német közmédia ZDF csatornájának adott interjúban 2021. július 28-án Markus Söder azt mondta, hogy az  oltási kampányt fel kell gyorsítani, de a politikus explicit amellett érvelt, hogy szerinte ez csak akkor lehetséges, ha nem kötelező az oltás. Az igaz, hogy Söder támogatja azt, hogy az embereket az oltás felé tereljék, például azzal, hogy a tudtukra adják, a jövőben nem lesznek ingyenesek a tesztek, valamint azzal, hogy a beoltottak maximális szabadságot élvezhetnek. 

A Facebook-bejegyzésekben megosztot videókban úgy van tálalva a Söderrel készült interjúrészlet, mintha az leleplezné az oltások megismétléséről szóló eddig ismeretlen terveket. Az interjúban Söder arról beszél, hogy az oltás felvétele még nem fog véget vetni a járványnak, és a vírus elleni harc egy folyamat lesz. A teljes eredeti interjú elérhető németül a német közmédia oldalán, az adott rész a 42. percnél található. 

Az soha nem volt titok, hogy az oltások nem fognak életre szóló védettséget adni a vírus ellen, és az sem volt titok, hogy a védettségi igazolvány egy idő után elveszíti az érvényességét. A német egészségügy koronavírus információs oldala szerint a digitális védettségi igazolvány alapból 12 hónapig érvényes, de a vakcinák hatásosságáról szerzett tapasztalatok alapján ez változhat, vagy esetlegesen erősítő dózist ajánlhatnak fel. 

Németországban tervben van, hogy ajánlani fognak egy harmadik oltást is a vakcina hatásosságának növelésére, de arról nincs hír, hogy ez kötelező vagy kényszerített lenne bármilyen módon. Ahogyan azt a német közszolgálati rádió cikke is megjegyzi, a gyártók számolnak azzal a lehetőséggel, hogy a koronavírus oltást évente meg kell ismételni – ahogyan például az influenzaoltás esetében – de ezt a kérdést még független szakértőknek is meg kell vizsgálniuk, hiszen a vakcinagyártóknak anyagi érdeke eladni a terméküket. 

A Facebook-bejegyzések az oltásokat "génterápiának" nevezik, ez az állítás nem új, és az AFP Ténykérdés már elmagyarázta ebben a cikkben, hogy az mRNS koronavírus elleni oltásokat nem tekintik génterápiának, és azok nem módosítják az emberi DNS-t. 

Van olyan tartalom, amelyet szeretne ellenőrizni az AFP tényellenőrzésén keresztül?

Lépjen kapcsolatba velünk