Az osztrák hadsereg nem intézett hivatolos felhívást, hogy vegyenek részt az emberek a bécsi november 20-ai lezárásellenes tüntetésen

Szerzői jog AFP 2017–2021. Minden jog fenntartva.


Több százan osztottak már meg november 16-a óta egy történetet Facebookon, amely hamisan azt állítja, hogy a teljes osztrák hadsereg és a rendőrség csatlakozik egy november 20-i tüntetéshez, amit a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szervez az állami járványellenes korlátozó intézkedések ellen.

A hamis történet leggyakrabban osztott változata – például ez a Facebook-bejegyzés – a következő szöveggel terjed: "Ausztriában a katonaság a rendőrség támogatásával a kormány ellen fordult. A komplett katonaság a rendőrség bevonásával kimegy tüntetni szombaton az FPÖ-vel együtt Bécsbe, a kormány vagyis a Covid intézkedések ellen. A katonaság igazgatója hivatalos levélben szólított fel minden tagot a demonstrációban való részvételre, külön a rendőrséget is. Biztosít minden állampolgárt arról, hogy semmilyen rendőri intézkedés a demonstráció ellen nem fog történni."

Ez nem igaz, erősítette meg mind az osztrák rendőrség, mind az osztrák honvédelem. A rendőrök és a katonák a szabadidejükben részt vehetnek a tüntetésen, de tilos nekik egyenruhát viselni. Sem a hadsereg sem a rendőrség nem támogatja hivatalosan a tüntetést.

A hamis állítás a Wochenblick nevű újság egy cikkének egy félreértelmezett változata, a német nyelvű lap ismert arról, hogy hamis és félrevezető információkat oszt meg a koronavírus járványról. A cikk egy tüntetésről ír, amelyet az FPÖ szervez, a párt a saját bevallása szerint a "kormány felelőtlen koronavírus-intézkedései miatt létrejött társadalmi megosztottság" ellen. A párt vezetőjének, Herbert Kicklnek le kellett mondania a részvételt a tüntetésen, mivel a héten pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Ausztriában november 15-én elsőként az Európai Unióban bevezették, hogy akik nincsenek beoltva a koronavírus ellen, vagy nem tudják igazolni, hogy nemrég felgyógyultak abból, részleges lakhelyelhagyási tilalommal kell számoljanak. Ausztriában a többi nyugat-európai országhoz képest alacsony azoknak az aránya, akik teljesen oltottak, csak szűk 66 százakék. .

A be nem oltottak korlátozásával a kormány a növekvő fertőzésszámok ellen akar harcolni, amelyek az ország egyes részein súlyos nyomás alá helyezték az intenzív ellátást.

Az országban november 22-étől teljes lezárást vezetnek be, és 2022 februárjától kezdődően általános oltási kötelezettséget is terveznek.

Az egyik Facebook-bejegyzés a hamis állítással. A képernyőmentés 2021. november 19-én készült.

A hadsereg megerősítette, hogy nincs kapcsolata a tüntetéssel

Az FPÖ 2021. november 19-ei tüntetését a "Szabad Szakszervezetek Ausztria - Honvédelmi Szakszervezet" nevű szervezet is támogatja, az FGÖ-BHG egy magát "a munkavállalók demokratikusan szervezett szövetségének" nevező ernyőszervezet, az FGÖ tagja. A szervezet vezetője Manfred Haidinger, aki korábban az FPÖ színeiben politizált a burgenlandi tartományi parlamentben.

De az osztrák védelmi minisztérium közleménye szerint az FGÖ-BHG nem egy jogilag elismert a katonai szolgálatban lévők érdekeit képviselő szakszervezet, hanem egy magánegyesület. A katonai szolgálatban lévőket hivatalosan a közszolgálati dolgozók szakszervezete, a GÖD képviseli.

Az osztrák honvédelem szóvivője egy Twitter-bejegyzésben azt mondta, hogy azok a hírek, miszerint a hadsereg támogatja a tüntetést, félrevezetőek. "Nem támogatunk semmilyen tüntetést, és nem szólítunk fel részvételre. A katonák nem vehetnek részt a tüntetésen egyenruhában" – írta a szóvivő.

Az FGÖ-BHG elnöke, Manfred Haidinger az AFP kérdésére november 18-án telefonon azt mondta: "Én személy szerint csak a saját tagjaink nevében tudok beszélni, más helyett nem. Ez azt jelenti, hogy a hadsereg nevében sem." Haidinger nem volt hajlandó tisztázni, hogy mekkora az FGÖ tagsága, és azt mondta "fogalma sincs" hány katona vesz majd részt a 20-ai tüntetésen.

A rendőrség is megerősítette, hogy nincs kapcsolatuk a tüntetéssel

Barbara Gass a bécsi rendőrség szóvivője megerősítette az AFP kérdésére november 18-én, hogy a rendőrség szervezeti szinten nem támogatja a tüntetést. "Mi hivatalos szervként sosem nyilvánulnánk meg egy politikai kérdésben. Ha valaki azt állítja azt interneten, hogy a rendőrség szerint egy jó dolog, akkor el kell mondanom, a bécsi rendőrség soha nem mondana ilyet."

"Jogi kötelességünk biztosítani, hogy az emberek tudjanak élni a szabad gyülekezés jogával bármelyik tüntetésen, amelyet előtte bejelentettek a hatóságoknál" – tette hozzá a szóvivő. Sajtóhírek szerint a rendőrség 1300 fővel fogja biztosítani a tiltakozást.

A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a szolgálaton kívüli rendőrök részt vehetnek a tüntetésen, de egyenruhát nem hordhatnak.

Az igaz, hogy a jelenleg érvényes osztrák járványügyi szabályok ellenére, amelyek korlátozzák az oltatlanokat, a tüntetésen ők is részt vehetnek, de az 50 fő fölötti rendezvényeken maszkot kell viselniük.

Néhány bejegyzés hamisan azt sugalmazza, hogy a tüntetésre azért kerülhet sor, mert a rendőrség a tüntetőkkel van. Ez nem igaz, a tüntetés szabadságát az osztrák alkotmány biztosítja.

Más bejegyzések arról beszélnek, hogy a rendőrség "nem hajlandó" ellenőrizni az oltási papírokat, de ez nem igaz, az új szabályok érvénybe lépése óta a rendőrség területenként két plusz járőrrel ellenőrzi a védettségi igazolványokat. Az igaz, hogy egyes rendőrségi szakszervezeti képviselők aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség nem lesz képes betartatni az új szabályokat.

COVID-19