Ez a WHO-adatbázis nem bizonyítja, hogy a koronavírus-oltások veszélyesebbek lennének, mint a többi oltás

Szerzői jog AFP 2017–2022. Minden jog fenntartva.

Több száz magyar felhasználó osztotta meg azokat Facebook-bejegyzéseket, amelyek azt állítják, egy WHO-adatbázis a bizonyíték rá, hogy "a Covid elleni oltás olyan veszélyes, mint semmi más", vagy hogy ez az adatbázis bizonyítja, a koronavírus elleni oltások mellékhatások millióit okozták. Az állítás alapja a WHO VigiAccess adatbázisa, amelyben az oltás után előforduló jelentett mellékhatásokat gyűjtik. De az adatbázisban minden jelentett mellékhatást felsorolnak, nem csak azokat, ahol megerősített összefüggés van az oltás ténye és a mellékhatás között, írja az adatbázis honlapja, és ezt erősítette meg a WHO is. A szervezet szerint a koronavírus elleni oltások nem veszélyesebbek, mint a többi oltás.

Több mint száz ember reagált, kommentált és osztott meg egy magyar Facebook-bejegyzést november 22-e óta, amelyik azt állítja, hogy "A WHO hivatalosan is megerősítette: a Covid elleni oltás olyan veszélyes, mint semmi más". De a WHO nem erősítette meg, hogy a koronavírus elleni oltások veszélyesebbek lennének, mint a többi oltás. A szervezet cáfolta az állítást az AFP kérdésére, és elmondták, hogy a VigiAccess adatbázisból sem lehet ezt a következtetést levonni.

Más változatai a szövegnek azt állítják, hogy több millió mellékhatást és több ezer halálesetet "regisztráltak" a vakcinákkal összefüggésben. De ez is félrevezető, mivel ezeknél az eseteknél nincs bizonyítva az összefüggés az oltás és a mellékhatások között. Több olyan adatbázis is létezik a világon, ahol az oltások és különböző gyógyszerek feltételezett mellékhatásait gyűjtik és publikálják. Az oltásellenesek gyakran használják fel ezeket az adatbázisokat, hogy demonstrálják a koronavírus elleni gyógyszerek feltétezett mellékhatásait. Az AFP már több olyan állítást is cáfolt, amelyek az Európai Gyógyszerügynökség adatbázisára hivatkoztak, például itt és itt. Az amerikai járványügy, a CDC "Vaers" adatbázisát szintén többször használták már fel félrevezető állításokhoz, amit az AFP ebben és ebben a cikkben cáfolt például.

Egy Facebook-bejegyzés a megtévesztő szöveggel, a képernyőmentés 2021. december 7-én készült.

Mi az a "VigiAccess" és pontosan milyen adatokat tartalmaz?

A WHO 2015-ben tette nyilvánossá a VigiAccess nevű felületet. Az oldal alapját képező adatbázis pedig már több mint 40 éve létezik. A WHO szerint az oldalra azért volt szükség, hogy megkönnyítsék a hozzáférést a gyógyszerek és oltások lehetséges mellékhatásairól szóló információkhoz a nyilvánosság számára. Az adatbázisba kerülő adatokat mind az egészségügyi dolgozók, mind maguk a páciensek is jelenthetik.

Mielőtt az ember hozzáférne az adatbázishoz a VigiAccess nyitóoldalán el kell fogadnia egy figyelmeztető üzenetet, amely a következőképpen szól: "A VigiAccess-ben található lehetséges mellékhatásokról szóló adatokat nem szabad úgy értelmezni, hogy a gyógyszer, vagy annak a hatóanyaga lenne a megfigyelt mellékhatás okozója, vagy az [a gyógyszer] ne lenne biztonságos. A kauzális összefüggés megerősítése egy komplex folyamat, amelyhez szükség van egy alapos tudományos értékelésre és a rendelkezésre álló adatok részletes elemzésére. Az ezen a weboldalon található adatok nem jelentik, hogy megerősített összefüggés van egy gyógyszer és egy mellékhatás között."

A Covid-oltások körüli érdeklődés is befolyásolhatja a bejelentések számát

Az AFP ellenőrizte a VigiAccess-ben szereplő adatokat, és azok nagyjából megegyeznek azokkal a számokkal, amelyek a közösségi médiában terjednek (utóbbiak a posztok állítása szerint a november 12-i állapotot tükrözik). A november 30-i állapot szerint az adatbázisban szereplő számok tényleg azt mutatják, hogy a koronavírus elleni oltások esetében jóval több volt a jelentett mellékhatás-gyanús eset (2,6 millió), mint a mumpsz (715), a kanyaró (5836), a járványos gyermekbénulás (122565) és az influenza (275922) esetében. Az adatokat több mint 40 éven keresztül gyűjtötték.

Az AFP megkérdezte a WHO-t a koronavírus elleni oltásokkal kapcsolatban jelentett esetek gyakoriságáról és az adatok jelentéséről. A szervezet szóvivője november 29-én a következő választ adta: "Azt látjuk, hogy példátlan érdeklődés van a koronavírus elleni oltások körül. Ez a bejelentéseket is befolyásolja – mind a valós, mind a hamis esetekét – ez egy nagyon sajnálatos fejlemény, mivel a hamis bejelentések plusz munkát jelentenek, és csökkentik annak az esélyét, hogy a valódi nem kívánatos eseményeket felismerjük és kezeljük."

"Bizonyosan nincs több mellékhatása a koronavírus elleni oltásnak" – mondta a szóvivő.

A WHO szerint a koronavírus elleni oltások nem "veszélyesebbek", mint a többi oltás

A WHO szeptember 20-án egy GYIK-ben elmagyarázta, hogy hogyan ellenőrzik a koronavírus elleni oltások biztonságosságát. A szövegben a WHO felidézi egy korábbi, márciusi nyilatkozatát, miszerint "több millió ember kapta már meg a koronavírus elleni oltásokat biztonságban. Minden engedélyezett Covid-oltást alaposan teszteltek és messzemenően felügyelnek."

Az AFP kérdésre a WHO szóvivője a következőt mondta: "Nincs arra bizonyíték, hogy a koronavírus elleni oltás veszélyesebb lenne, mint minden más oltás. Valójában a koronavírus elleni oltások kivétel nélkül hasznosnak bizonyultak a halálesetek megakadályozásában és a kórházi kezelésre szoruló esetek csökkentésében.

Az AFP nem talált arra utaló jelet, hogy a WHO bármikor is összehasonlította volna a koronavírus elleni oltások biztonságosságát más oltásokkal, és így megkérdőjelezte volna azt. Az AFP kérdésére a WHO szóvivője cáfolta, hogy valaha a szervezet ilyen kétségének adott volna hangot. "A koronavírus elleni oltásokat folyamatosan figyelik a hasznuk és veszélyeikre való tekintettel. Eddig minden országban egyöntetűen arra jutottak, hogy az oltások haszna nagyobb, mint az általuk jelentett kockázat" – mondta a szóvivő.

Az AFP megkeresése után a WHO december 1-én kiadott egy közleményt a VigiAcces-ben található adatok téves értelmezéséről. A közleményben elmagyarázzák, hogy a "bejelentett feltételezett mellékhatások aránya a koronavírus elleni oltásoknál nem haladja meg a más oltásoknál jelentett esetek mértékét."

A német adatok az oltások biztonságosságát mutatják

Németországban – ahol már több mint 50 millió ember teljesen be van oltva, és ahol elérhetőek a részletes adatok a jelentett mellékhatásokról – a Paul Ehrlich Intézet (PEI) felel az oltások biztonságosságának felügyeletéért. A PEI biztonsági jelentésekben számol be a koronavírus elleni oltások után jelentkező mellékhatás-gyanús esetekről, valamint elmagyarázza azoknak a komolyabb mellékhatásoknak a hátterét, amelyek a koronavírus elleni oltásokkal esetleg összefüggésben lehetnek.

A legutóbbi, október 26-ai jelentés szerint szeptember 30-ig 107 888 714 adag oltást adtak be, és 172 188 esetben jelentettek mellékhatás-gyanús esetet a PEI-nél. Ez ezer főre levetítve 1,6 gyanús esetet jelent. A súlyos jelentett mellékhatás-gyanús esetek száma ezer főre levetítve pedig 0,2. A jelentett esetek túlnyomó többsége – közel 90 százalék – nem volt súlyos a PEI adatai szerint.

A koronavírus elleni oltásoknál jellemzően az oltást követő első pár napban több és jelentősebb oltási reakció jelentkezik átmenetileg, mint például az influenzaoltások esetében. Ráadásul mind a média, mind a hatóságok nagy figyelmet szentelnek a koronavírus elleni oltások után jelentkező oltási reakciókra. A Paul Erhlich Intézet már idézett biztonságossági jelentésében azt írják, hogy "a hatásos és tolerálható koronavírus elleni oltóanyagokkal történő oltások hatékony intézkedések a járvány gátolására és a Covid-19 elleni védekezésre."

Fordítás és adaptáció:
COVID-19