Ennek a 268 milliós EU-s projektnek a táblája az egész projektre vonatkozik, nem csak egy WC-re
- Megjelent: 2024. május 14., 09:50
- Frissítve 2024. május 14., 12:03
- 7 perces olvasmány
- Szerző: Ede ZABORSZKY, AFP Magyarország
Szerzői jog © AFP 2017–2024. A tartalom kereskedelmi célú felhasználásához előfizetés szükséges. Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni.
"Fából épült budi 248 millió forintért, EU-s pénzből!" – olvasható egy magyar Facebook-bejegyzésben, amelyet 2024. május 1. óta több mint tízezerszer osztottak meg. A posztban szereplő képen egy erdei komposztáló vécé látható, rajta az uniós finanszírozású projekteknél megszokott tájékoztató táblával. Míg egyes felhasználók arra hívták fel a figyelmet, hogy a táblán az áll, hogy a pénzt (268 milliót, és nem 248-at, ahogy a posztban áll) egy nagyobb projektre költötték a túraútvonal helyi szakasza mentén, mások úgy tűnik, azt hitték, hogy valóban a vécé az, amire százmilliókat költöttek.
Ugyanez a kép, ugyanezzel a félrevezető állítással más Facebook-bejegyzésekben is felbukkant már, például itt és itt.
"Így költik el a pénzünk! És nem a gyerekekre vagy a betegekre!" – írta valaki. "Azta ro…. Na ezt közvetlenül kellene az EU-ba elküldeni" – írta valaki más.
A Transparency International rendszeresen az EU legkorruptabb országai közé sorolja Magyarországot (archivált link). Az EU csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak a legutóbbi, 2022-es jelentése szerint Magyarország az első helyen áll mind azon ügyek számát tekintve, amelyekben az OLAF vizsgálatot indított, mind azon ügyek számát tekintve, amelyekben a hivatal szabálytalanságok miatt ajánlást tett az uniós források visszafizettetésére (archivált link).
Az EU is aggodalmának adott hangot a magyarországi korrupcióval kapcsolatban, és felszólította az országot, hogy hajtson végre korrupcióellenes intézkedéseket annak érdekében, hogy megkaphassa a befagyasztott uniós forrásokat. Magyarország később létrehozta az úgynevezett Integritás Hatóságot, hogy kezelje ezt az aggodalmat, de 2024 áprilisában az intézmény vezetője arra panaszkodott, hogy a hatóság nem tudja hatékonyan ellátni a feladatait.
Bár a posztokat megosztó felhasználók közül sokan azt hiszik, hogy a képen látható projekt beleillik a fenti mintába, ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. A WC oldalán található információs tábla egyértelműen azt állítja, hogy a 268 millió forintot egy nagyobb, a régiót átfogó projektre költötték, nem csak magára a vécére. A projekt fő kedvezményezettje, a Magyar Természetjáró Szövetség az AFP-nek megerősítette, hogy a 268 milliót 67 alprojektre költötték, köztük 5 komposztáló WC-re, egyenként nettó 729 ezer forintos költséggel.
Az AFP-nek sikerült megtalálnia a projekt dokumentációját, amelyből egyértelműen kiderül, hogy 2012 és 2015 között számos egyéb építési és felújítási munkálatot végeztek, többek között fedett és fedetlen pihenőhelyeket, kilátókat, madármegfigyelő platformokat, pihenőhelyeket építettek vagy újítottak fel. Épült pihenő erdei vasútállomásnál, esőbeállók, kerékpáros pihenőhelyek és kempingek. Az interneten találhatók képek más helyszínekről is, ahol ugyanerről a projektről szóló táblákat helyeztek el, szintén 268 millió forintos összeggel.
A tábla a teljes projektre vonatkozik
Az AFP-nek sikerült megtalálni ugyanennek a fotónak egy jobb minőségű változatát a Facebookon, amelyen a szöveg jól olvasható. A képen a projekt neve látható: "Az Országos Kékkör (OK) Dél-Dunántúli Régiót érintő nyomvonalának és attrakcióinak multifunkciós fejlesztése". Alul nehezen, de olvasható a "Projekt azonosító száma" szöveg, valamint a "DDOP-2.1.1" felirat.
Ezen információk segítségével az AFP-nek sikerült megtalálni a projektet az állami és uniós támogatásban részesülő projektek hivatalos adatbázisában. Itt olvasható a projekt teljes neve is: "Az Országos Kékkör (OK) Dél-Dunántúli Régiót érintő nyomvonalának és attrakcióinak multifunkciós fejlesztése, a túraútvonalak téradat alapú nyilvántartási és fenntartási rendszerének kialakítása a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése", és a projekt azonosító száma is megtalálható: "DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0065".
Az adatbázis szerint a támogatás odaítélésének időpontja 2012 volt, a munkálatok 2013-ban kezdődtek és 2015-ben fejeződtek be. Az eredetileg megítélt támogatás összege 268,35 millió forint volt, a szerződés alapján megítélt összeg pedig 268,15 millió forint. A tájékoztató táblán a Széchenyi Terv 2020 logója szerepel, amely a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó, uniós finanszírozású projekteket felölelő kormányzati program.
Az alapítvány fő kedvezményezettje a Magyar Természetjáró Szövetség volt, egy magyar civil szervezet, amely leginkább az országos túraútvonaláról, a Kék Körről ismert. Az AFP kérdésére az egyesület elmondta, hogy a táblán olvasható összeg a 2012 és 2015 között zajló projekt egészére vonatkozik, nem csak erre a vécére: "a 268 millió forint a DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0065 kódjelű projekt teljes költségvetése volt, nem az erdei illemhelyé (technikai néven "komposztáló árnyékszék"), ahogy az egyébként a tábla feliratából is egyértelmű."
A vécék nettó 729 ezer forintba kerültek a Szövetség szerint
Farkas Péter, az egyesület kommunikációs és informatikai igazgatója 2024. május 8-án az AFP kérdésre azt írta, hogy "a projekt tárgya a nevéhez híven az 540 km hosszú Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Körtúra teljes infrastruktúrájának a fejlesztése volt, konkrétan 67 db építési projektelem valósult meg ebből a 268 millió forintból.
Bár az Egyesületnek csak 5 évig kellett online elérhetővé tennie a projektdokumentációs oldalt, a projektdokumentációnak szentelt weboldal archivált változata továbbra is elérhető. A kedvezményezett által készített és közzétett projektdokumentációban szerepel, hogy a pénzt négy fő területre költötték: építés és rekonstrukció, eszközbeszerzés, informatikai fejlesztés és marketing.
A projektben a Magyar Természetjáró Szövetség mellett három erdészet és egy helyi természetjáró egyesület konzorciuma vett részt: a Mecsekerdő Zrt, a Gemenci Erdő és Vadgazdaság Zrt., a SEFAG Zrt., és a Mecsek Egyesület.
A SEFAG Zrt. a honlapján számolt be a projekt részeként megvalósult fejlesztésekről, például a Mesztegnyő melletti Búsvári-tónál lévő madármegfigyelő kilátó (archivált link), amelyről számos kép elérhető az interneten, mint például ez a SEFAG által készített információs tábla, amin ugyanaz a projektazonosító szerepel, mint a WC-ken és egyéb más fejlesztéseken: AB-12-2012-0065. Magáról a megépült kilátóról pedig itt és itt találhatók képek.
Az erdei kisvasút állomásánál lévő pihenőhelyet is a SEFAG újította fel a projekt részeként Mesztegnyő mellett. Mindkét alprojektet megemlíti a hivatalos dokumentáció is.
A Magyar Természetjáró Szövetség az AFP-nek elmondta, hogy ők is láttak példát a hamis állításokra, amire a kommentekben reagáltak, tisztázva, hogy a pénzt nem csak egyetlen WC-re költötték.
A szövetség kifejtette, hogy ők koordinálták a projekteket, a végrehajtásért pedig az erdészetek voltak a felelősek. Tájékoztatásuk szerint a projekt keretében 5 komposztáló árnyékszék épült, mind a Mecsekerdő területén, egyenként nettó 729 137 forintos költséggel.
Az AFP kérdésre Hölbling Sándor a Mecsekerdő gazdasági vezérigazgató-helyettese 2024. május 14-én emailben megerősítette, hogy a közösségi média posztokban a táblán olvasható összeg a teljes projektre vonatkozott. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a Mecsekerdő Zrt. részére adott támogatás mértéke 41.897.000 forint volt.
"Ebből az összegből többek között hét helyszínen fedett pihenőket alakítottunk ki, felújítottunk két forrásfoglalást és annak környezetét, nyolc erdei pihenőhelyet rendeztünk be, kihelyeztünk 219 irányító és információs táblát. A projekt része volt 5 helyszínen komposztáló árnyékszékek építése is, amelyek amellett, hogy fontos elemét jelentik a természetjáró infrastruktúrának, csak a fejlesztési költségek töredékét jelentették" – írta Hölbling.
Az AFP-nek sikerült megtalálnia a Mecsekerdő által készített alprojektre vonatkozó konkrét dokumentációt (itt archiválva) is a vállalat honlapján, ami szintén azt erősíti meg, amit a cég elmondott.
A dokumentációban említett helyszíneket felhasználva az AFP-nek sikerült képeket találnia az öt WC-ből háromról a Google Maps alapján, itt, itt és itt, valamint egy olyan képet, ami nagyon hasonlít a virális Facebook-bejegyzésekben szereplő WC-hez.
Az AFP-nek sikerült képeket találnia más olyan helyszínekről is a régióban, ahol ugyanennek a projektnek a táblái láthatók. Ezeken a képeken még 2014 előtti Új Széchenyi-terv dizánjnt látni, és az összeg kicsit más, mint a dokumentációban szereplő megítélt támogatási összeg, de egyértelműen ugyanarról a projektről van szó. A táblák túraútvonal különböző ellenőrző pontjain voltak megtalálhatók, itt és itt. Az egyik egy erdei forrás környéke, amelyet a konzorciumban részt vevő SEFAG cég újított fel ugyanabban a projektben, ahogyan azt a cég ebben a cikkben is elmondta. Ebből is látszik, hogy a virális posztokban szereplő összeg nem a képen látható egyetlen WC-re vonatkozott.
Az AFP ebben és ebben a cikkben már cáfolt olyan, a kontextusukból kiragadott képeket, amik eredetileg az EU-pénzek pazarló elköltését parodizálták ki.
A 18. bekezdés frissítve lett a Mecsekerdő válaszával.2024. május 14. A 18. bekezdés frissítve lett a Mecsekerdő válaszával.
Van olyan tartalom, amelyet szeretne ellenőrizni az AFP tényellenőrzésén keresztül?
Lépjen kapcsolatba velünk