Ezen a képen nem egy francia "elektromosautó-temető" látható

Szerzői jog AFP 2017–2021. Minden jog fenntartva.

Több mint ezer ember osztotta már meg azt a képet a közösségi médiában, amelyen állítólag egy "elektromosautó-temető"-t látni Franciaországban, ahová olyan autók kerülnek, amelyeket már nem lehet eladni, mivel elhasználódott az akkumulátoruk. Az állítás hamis: a képen látható járművek valójában egy kínai autómegosztóhoz tartoznak, és a dél-kínai Hangcsou város határában állnak.

"Elektromos autó temető Franciaországban. Azon az áron amiből az akkumulátort cserélnéd a régi autódban, már veszel egy új autót, a régi autókat meg 'dobálják ki', mert eladni nem lehet őket, senki nem akar használt elektromost venni. Lehet hogy mégsem védjük annyira a természetet az elektromossal?" – írta egy azóta törölt magyar Facebook-bejegyzés, amelyet 2021. július 11-én tettek közzé és 24 óra alatt több mint 5 ezer megosztást ért el. A törölt bejegyzés szerzője azóta írt egy másik bejegyzést, amelyben elmagyarázta, hogy az előző posztja hamis információkat tartalmazott. "[...] ne higgyetek el mindent, amit a Facebook-on láttok!" – tette hozzá.

Más változatait a posztnak több mint ezer ember osztotta már meg összesen, egyes változatok csak egy rövidebb szöveget tartalmaznak, más változatok, úgy tűnik, a törölt bejegyzésről készült képernyőmentések.

Az egyik bejegyzésről készült 2021. július 13-ai képernyőmentés.

Hasonló bejegyzések megjelentek a Facebookon már finnül és angolul is. Az AFP finn tényellenőrző szolgálata úgy találta, hogy a leírás hamis: az autók valójában egy kínai autómegosztó céghez tartoznak, ami csődbe ment, és a járművek Kínában vannak, nem Franciaországban.

A kérdéses fotó

Az autók valódi helyét Kínában egy fordított képkeresés és kulcsszavak segítségével sikerült megtalálni.

Kiderült, hogy a People's Daily kínai állami tulajdonban lévő újság már közölt hasonló fotókat azzal a címmel, hogy "autótemető Hangcsouban". A fotókat vízjel tanúsága szerint a Chinanews állami hírügynökség készítette.

A kínai weboldalon található cikkről készült 2021. július 8-ai képernyőmentés.

A cikk megjegyzi, hogy a képen a Csientang-folyó partján, Hangcsou városa mellett leparkolt elektromos autómegosztós autókat látni.

A képek alapján az elektromos autókat a kínai Kandi Technologies Group gyártotta. 2015-ben a kínai állami tulajdonú Global Times hasonló, zöld-fehérre festett és ugyanezzel a logóval ellátott autókat, a Kandi gyártmányaként azonosította.

A Chinanews képeit (jobb) és a félrevezető Facebook-bejegyzésekben megjelenő képeket (bal) összehasonlítva úgy tűnik, hogy ugyanarról a helyszínről van szó. Az háttérben látható épületek és a villanypóznák is egybeesnek a Facebookon megosztott képekkel. Az autókon ugyanaz a logó látható, ahogyan azt a lenti kép is megmutatja.

Baloldalon a kép a Facebook-bejegyzésekből, a jobboldalon pedig a Chinanews képe. A hasonlóságokat az AFP piros körrel jelölte.

A pontos helyszínt is be lehet azonosítani a Suangpucsen területről készült Zoom Earth műholdképek alapján. A képeken látni a parkolót és az autókat is. A műholdképeken a vízfelületeket és a háttérben álló épületeket is látni.

A parkolóról készült műholdfelvétel, a Facebook-képeken látható épületek vörössel jelölve. (Forrás: Zoom.earth).

A cég korábbi igazgatója tagadja, hogy az akkumulátorok miatt kerültek volna a parkolóba az autók

Az autók egy hangcsoui elektromosautó-megosztó cég, a Microcity tulajdonában vannak, amelyik a Zhejiang Zuopzhongyou Electric Car Service Limited nevű autómegosztó leányvállalata.

"A képen látható autók a hangcsoui Microcity tulajdonában álltak" – mondta Luo Kaofeng, a cég korábbi brandmenedzsere az AFP-nek 2021. július 8-án. A Microcity elektromos autómegosztó szolgáltatás 2013-ban indult el Hangcsouban, hogy enyhítse a károsanyag-kibocsátás, a dugók és szűkös parkolóhelyek problémáját, olvasható a szolgáltatás leírásában a hangcsoui kormány weblapján.

Az elmúlt években azonban az autómegosztók egyre nehezebben tudták nyereségesen tartani a működésüket. 2019-ben a hongkongi South China Morning Post azt írta, hogy a 2010-es években több száz autómegosztó lépett a kínai piacra az elektromos autók alacsony árai miatt.

De az utóbbi időben sok cég tönkrement, miközben próbáltak nyereségesek maradni, ráadásul az sem elképzelhetetlen, hogy az autómegosztó-szolgáltatások piaci buborékot képeztek az országban, írta az SCMP.

2019-től kezdve a kínai lapok arról írtak, hogy a Microcity elektromos autóiból több ezer végezte a Hangcsou melletti parkolóban (például itt, itt és itt).

Kaofeng 2019-ben azt nyilatkozta egy hangcsoui helyi lapnak, hogy nagyjából 3 ezer Microcity autó parkol három különböző parkolóban a Csientang-folyó partján. A volt menedzser szerint azonban nem minden autó volt működésképtelen.

"Világosan elmondtam már akkor, hogy nem minden autóval volt baj, volt amelyikkel igen, volt ami még használható, mások pedig már elég öregek voltak, hogy eladják és szétbontsák őket" – mondta Kaofeng az AFP-nek.

"A legtöbb elsőgenerációs elektromos autó volt, amelyeket 2013-ban gyártottak, vagy még korábban, és le kellett volna őket cserélni a technológiai fejlődés miatt" – tette hozzá.

A Microcity jelenlegi vezetése nem válaszolt az AFP kérdésére, hogy mit kívánnak tenni az autókkal a jövőben.

Európában is piaci nehézségekbe ütköztek az autómegosztók az elmúlt években. Az AFP tényellenőrző szolgálata júniusban írt róla, hogy 2018 óta az Autolib volt autómegosztó cég több száz járműve végezte a francia Romorantin-Lanthenay határában.

Az elektromos autók egy gyorsan fejlődő technológiai ágazat, ahol az árak évente drasztikusan változnak. Míg az igaz, hogy az elektromos autók egyik legdrágább alkatrésze az akkumulátor, meg kell jegyezni, hogy a a lítium-ion telepek ára reálértékben 89 százalékot esett az elmúlt 10 évben a BloombergNEF számítása szerint, írja a Forbes. Az elektromos autók ára nagyban függ az olyan külső faktoroktól is, mint az akkumulátor-gyártáshoz szükséges fémek ára.

2021. július 15. A Microcity autómegosztó volt menedzsere nem általában az akkumulátorproblémákat, hanem csak a spontán öngyulladás veszélyét tagadta.
Fordítás és adaptáció:
CLIMATE