Zelenszkijt amerikai és ukrán tisztviselők és katonatisztek köszöntötték Washingtonban, nem pedig a pilótái

Amikor 2025. október 17-én megérkezett az Egyesült Államokba, hogy találkozzon Donald Trump elnökkel, Zelenszkijt amerikai és ukrán tisztségviselők és katonatisztek fogadták, ellentétben azzal az online terjedő hamis állítással, ami szerint csak a saját repülőgépe személyzete üdvözölte az ukrán elnököt. Az AFP ellenőrizte a képeket, és azonosította azokat a tisztviselőket és katonatiszteket, akik fogadták Zelenszkijt, amikor leszállt a repülőgépről. 

„Zelenszkijt senki nem várta Washingtonban ezért a kollégáit állította ki, hogy fogadják. Még a pilótát is” – olvasható egy magyar Facebook-videó leírásában, amit Bohár Dániel tett közzé 2025. október 17-én. A bejegyzést azóta több mint 900-szor osztották meg.

Deák Dániel szintén megosztotta a videót rajta a következő felirattal: „Megalázó. Zelenszkijt reptéri alkalmazottak fogadták a reptéren a washingtoni találkozó előtt. Még a pilótáját is kiállította, hogy kezet foghasson valakivel”. Ez a poszt több mint 1200 megosztást ért el. Mindkét felhasználó tagja a Megafon kormánypárti tartalomgyártó csoportnak, és mindketten terjesztettek már olyan információkat, amelyekről az AFP bebizonyította, hogy hamisak voltak (lásd például itt és itt).

Már a harmadik éve tart Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök továbbra is az online dezinformáció egyik fő célpontja, amelyek célja a politikus hiteltelenítése és az Ukrajnának nyújtott támogatás aláásása. 

2025. október 17-én Donald Trump amerikai elnök Washingtonban találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, miután Trump érdeklődést mutatott az ukrán drónok és a nagy hatótávolságú amerikai Tomahawk rakéták cseréjére vonatkozó javaslat iránt. A találkozóra egy nappal azután került sor, hogy Trump beleegyezett egy új csúcstalálkozóba Vlagyimir Putyin orosz elnökkel (itt archiválva). Az orosz–amerikai csúcstalálkozóra a tervek szerint Budapesten került volna sor,  de a csúcstalálkozóra vonatkozó terveket Trump azóta félretette, mivel azt mondta, hogy nem akar egy "elpazarolt" találkozót (itt archiválva). 

Image
A videó a hamis leírással magyarul a Facebookon. A képernyőmentések 2025. október 22-én készültek. A piros áthúzásokat az AFP adta a képhez

Az Origo online portál, amely rendszeresen terjeszt hamis és félrevezető információkat (lásd itt és itt), szintén beszámolt az eseményről, a következő félrevezető címmel: „Ez már szánalmas! Senki nem várta Washingtonban Zelenszkijt”.

Ugyanez a videó Zelenszkijről, amelyen a hamis cikkek és posztok szerint azt látni, ahogyan a „saját stábjával rendezett üdvözlő ceremóniát magának” a repülőből kiszállva, több nyelven is terjedni kezdett már, többek között németül és angolul.

Az AFP nyomozása azonban kiderítette, hogy Zelenszkijt az amerikai és ukrán delegációk tisztviselői fogadták, valamint azt is, hogy a két egyenruhás férfi a videón nem Zelenszkij repülőgépének személyzetéhez tartozott, hanem amerikai és ukrán katonatisztek voltak. 

Kik láthatóak a videón?

Az eredeti videót Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalos X-fiókján tették közzé 2025. október 16-án (itt archiválva). A videón azt látni, ahogyan Zelenszkij kezet fog négy emberrel, miután leszállt a repülőgépről. 

Fordított képkeresések és a videó képkockáinak az AFP archívumában található képekkel összehasonlítása segítségével tényellenőrző csapatunk kiderítette, hogy az első személy, akivel Zelenszkij kezet fogott a felvételen, Abigail Jones, az Egyesült Államok ideiglenes protokollfőnöke volt.

Image
Az interneten terjedő videó egy képkockája (balra) és az AFP fotójának egy része, amelyen Abigail Jones, az amerikai külügyminisztérium megbízott protokollfőnöke látható. A képernyőképek 2025. október 20-án készültek.

A videón a Jones jobb oldalán álló személy Andrij Jermak, Zelenszkij kabinetfőnöke, aki még az ukrán elnök előtt utazott Washingtonba egy delegációval, hogy amerikai politikusokkal és fegyvergyártókkal találkozzon (itt és itt archiválva). Ezen a videón, amelyet Zelenszkij 2025. október 18-án tett közzé Washingtonból az X-en, Jermak az ukrán elnök mellett ül (itt archiválva).

A harmadik személy, aki a videón kezet fog Zelenszkijjel, az ukrán nagykövet az Egyesült Államokban, Olha Sztefanisja (itt archiválva). Ő is megjelenik a fent említett videón is.

Az első katonai egyenruhás férfi, aki üdvözli Zelenszkijt, az amerikai légierő egy ezredese, amit az AFP washingtoni irodája is megerősített. Ugyanez a férfi ismét látható Zelenszkij mögött a videón, valamint az ukrán elnök hivatalának képein is:

Image
Az interneten terjedő videó egyik képkockája (bal), és az ukrán elnöki hivatal képe. A képernyőmentések 2025. október 20-án készültek. A kék jelölést az AFP adta a képhez

Bár az AFP nem tudta teljes kétséget kizáróan azonosítani a személyazonosságát, az egyenruhája nagyon hasonló azokhoz, amelyeket a magas rangú tisztek viselnek, ahogyan az az amerikai légierő honlapján (itt archiválva) is látható.

Image
Részlet a képből, amelyen a Zelenszkij érkezésekor a repülőtéren jelen lévő egyenruhás férfit látni (balra) és a légierő magas rangú tisztjei az amerikai légierő honlapján. A 2025. október 20-án készült képernyőképek

Az egyenruhája megegyezik azzal a leírással is, amely az amerikai légierő hivatalos “Iránymutatás a légierő személyzetének öltözködéséről és megjelenéséről” című kiadványban található (itt archiválva).

Image
A videóban látható katonai egyenruhás férfi (balra) és az amerikai légierő katonáinak jelvényeire és szalagjaira vonatkozó hivatalos utasítás (forrás: US Department of Air Force). A képernyőképek 2025. október 21-én készültek.

A mellkasán látható színes csíkok kitüntetések, és szalagok, amelyek az adott katona által végrehajtott küldetésekre emlékeztetnek (itt archiválva). 

Az amerikai ezredes mellett, világoskék egyenruhában, névtábláján egy kis ukrán zászlóval Borisz Kremenecskij vezérőrnagy áll, az ukrán védelmi attasé az Egyesült Államokban (itt archiválva). Számos félrevezető bejegyzés és cikk őt azonosítja Zelenszkij pilótája”-ként. Ez a kép, amelyet a washingtoni ukrán nagykövetség hivatalos Facebook-oldala osztott meg, 2025 júniusában egy, a nagykövetségen tartott fogadáson mutatja Kremenecskij (itt archiválva).

Image
Borisz Kremenecskij Zelenszkij érkezésekor az ukrán elnöki hivatal átadó képén (balra) és az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetségén tartott rendezvényen. Képernyőfelvételek 2025. október 20.

Feszült találkozó Trump és Zelenszkij között 

Zelenszkij abban a reményben utazott Washingtonba, hogy az Egyesült Államok egyértelmű döntést hoz a Tomahawk rakéták szállításáról, figyelembe véve Trump növekvő frusztrációját Putyin iránt, miután az alaszkai csúcstalálkozó nem hozott áttörést (itt archiválva).

A találkozó során azonban Donald Trump azt mondta az ukrán elnöknek, hogy inkább kössön megállapodást Oroszországgal. Trump kijelentése, aki ismét a háború gyors lezárásra fókuszál, hideg zuhany volt Kijev számára, akik abban reménykedtek, hogy Tomahawk rakétákat kaphatnak Washingtontól. Zelenszkij, aki kijelentette, hogy kész részt venni az - időközben lemondott - Putyin és Trump közötti, Ukrajnáról szóló budapesti csúcstalálkozón, de kizárta a területi engedményeket.

Az AFP további tényellenőrzései az ukrajnai háborúról itt találhatók.

Van olyan tartalom, amelyet szeretne ellenőrizni az AFP tényellenőrzésén keresztül?

Lépjen kapcsolatba velünk