Nem lehet a "levegőből" oltani az embereket, ezt a Yale-tanulmányt félreértelmezték

Lehetetlen az embereket "a levegőből" beoltani - erősítette meg több egészségügyi szakértő is az AFP-nek, szemben azokkal a közösségi médiában évek óta terjedő hamis állításokkal, amelyek szerint a Yale Egyetem kutatói "levegőben terjedő mRNS-vakcinákat" fejlesztenek. A hamis állítások egy egereken végzett tanulmányt értelmeznek félre. A tanulmány során a vakcinát valójában cseppek formájában közvetlenül az egerek orrába juttatták, és az állatok nem a környező levegőből lélegezték be azt. 

“Megérkezett a »levegő vax-ina« amely injekció nélkül képes mRNS technológiát juttatni az emberi szervezetbe” – olvasható egy magyar Facebook-bejegyzésben, amit már több mint 1100 ember osztott meg 2025. március 2-a óta. A poszt szövege szerint a Yale Egyetemen fejlesztették ki az új oltást, amit egyenlőre egereken teszteltek, és az írás szerint ez lehetővé teszi, hogy a levegőből oltasanak be embereket. A poszthoz csatolt képen egy helikoptert látni orvosi védőruhás emberekkel.

Image
A hamis állítás magyarul a Facebookon. A képernyőmentés 2025. március 6-án készült

A poszt egy olyan videót jelöl meg forrásként, amit az AFP már ebben a tényellenőrzésben cáfolt. A videó egy részlet az Epoch Times egy műsorából, amelynek házigazdája Roman Balmakov. "Amit a Yale kutatói el tudtak érni, az az, hogy egy új, levegőben szállítható módszert dolgoztak ki az mRNS-vakcinák számára" – mondja Balmakov a videóban.

Az AFP korábban már más alkalommal is cáfolt olyan az oltásokkal kapcsolatos hamis állítást, amit Balmakov terjesztett. Az videóban szereplő médiatermék, az Epoch Times – amelyet a Fálun Gong kínai spirituális mozgalom támogat – több alkalommal is terjesztett téves információkat a koronavírus világjárványról és a vakcinákról.

De a hamis állítások által hivatkozott, 2023. augusztus 16-i tanulmány, amelynek a címe "Polimer nanorészecskék használata az mRNS tüdőbe juttatásához a nyálkahártyán keresztüli vakcinálás érdekében" - nem említi a "levegőben terjedő vakcinákat" vagy az emberek a távolból történő oltását (archivált link). 

A tanulmány szerzői elmondták az AFP-nek, hogy a hamis posztok által felvázolt módszer nem működne, és más megkérdezett szakértők is megerősítették, hogy nincs olyan működőképes módszer, amivel a levegőből be lehetne oltani embereket. 

Intranazális vakcinázás

Heewon Suh, a hivatkozott tanulmány egyik szerzője az Egyesült Államokbeli Geisel School of Medicine mikrobiológiai és immunológiai tanszékének munkatársa, 2023. november 3-án az AFP kérdésére elmondta, hogy a kutatás megállapította, hogy az intranazálisan - közvetlenül az orrba - bejuttatott mRNS-molekulákkal hatékonyan be lehet oltani az egereket a Covid-19 vírus ellen (archivált link).

Az intranazális vakcinák ugyanúgy jutnak be a szervezetbe, mint egy vírus, és céljuk, hogy immunitást alakítsanak ki az orr és a száj nyálkahártyáján, megakadályozva ezzel, hogy az emberek megfertőződjenek, és gátolják a betegség terjedését.

A szakértő elmondta, hogy a levegőből történő oltás nem működne, és ha az ő általuk vizsgált módszert embereken is alkalmazni szeretnék, akkor az oltóanyagot közvetlenül az orrba kéne juttatni kontrollált mennyiségben.

"A közösségi médiában megjelent hírekkel ellentétben a levegőben alkalmazott technika nem működne embereken, és a mi vizsgálatunkban nem vettek részt emberek” – mondta Suh, aki azt is hozzátette, hogy “az embereknek ellenőrzött dózist kell kapniuk, amelyet közvetlenül az orrba kell beadni".

A tanulmány egy másik szerzője, W. Mark Saltzman, a Yale School of Medicine munkatársa szerint a vakcina adagját optimalizálni kell ahhoz, hogy megfelelően működjön (archivált link).

2023. november 14-én elmondta az AFP-nek, hogy "lehetetlen" lenne szabályozni az oltóanyag mennyiségét, ha valaki a levegőből próbálná beadni azt. 

Nem lehetséges a “levegőből” oltani

Más, a vizsgálatban nem részt vevő virológusok is megerősítették, hogy nem lehetséges a levegőből a tudtuk nélkül beoltani embereket. 

Egy német tényellenőrzés kapcsán Németország Szövetségi Oltóanyag- és Biomedicina Intézete, a Paul-Ehrlich-Institut (PEI) 2023-ban elmondta az AFP-nek, hogy “oltásokat a »levegőből« észrevétlenül és hatásosan beadni elképzelhetetlen”. A PEI közölte, hogy az orron át történő oltásnál közvetlenül mélyen az orrba juttatják az oltóanyagot, és nincs olyan oltás amit “belélegezne” az ember. 2025. március 6-án a PEI megerősítette az AFP-nek, hogy nem történt változás ezen a téren, és a levegőből történő oltás továbbra sem lehetséges.

"Az állítások összeesküvés-elméletek, semmi más" - mondta el az AFP-nek 2023-ban Dorothee von Laer, az Innsbrucki Orvosi Egyetem Virológiai Intézetének munkatársa (archivált link).

"A kutatások jelenlegi állása szerint nem elképzelhető, hogy a vakcina aeroszolként a levegőbe juttatásával elegendő koncentrációjú vakcinát lehetne elérni az orrnyálkahártyán vagy a tüdőben" – mondta el a szakember.

Léteznek orron át adható oltások, például az Egyesült Államokban az influenza ellen, de ezeket orrspray formájában alkalmazzák, és nem a “levegőből” jut az emberek szervezetébe.

Az AFP egyéb az orvostudománnyal és egészséggel kapcsolatos tényellenőrzéseit itt találja magyar nyelven.

Van olyan tartalom, amelyet szeretne ellenőrizni az AFP tényellenőrzésén keresztül?

Lépjen kapcsolatba velünk