Kattintásvadász weboldalak hamisan állítják, hogy hírességek "bojkottálják a Pride hónapot"

Kattintásvadász weboldalak, magukat gyakran híroldalnak kiadva, rendszeresen terjesztenek hamis állításokat hírességekről a hirdetésekből származó bevételek miatt. A legutóbbi ilyen kampányban, amit az AFP-nek sikerült lelepleznie, például azt terjesztették hírességekről, például Novak Đoković szerb teniszezőről, hogy az LMBTQ-közösség Pride-hónapja ellen szólaltak fel. Az állítást egyes magyar sajtótermékek is átvették. De az AFP a weboldalak elemzése során megállapította, hogy azok nem hivatkoznak hivatalos forrásokra, számos ténybeli ellentmondást tartalmaznak, és tartalmaik alacsony minőségű, mesterséges intelligencia által generált “szemetek”. Nincs bizonyíték arra, hogy Đoković  vagy az írásokban említett bármely másik híresség tett volna olyan megjegyzéseket, amelyeket nekik tulajdonítanak.  

"'A woke-mozgalom nem érdemel ünneplést' – csúnyán beleszállt minden idők legsikeresebb teniszezője a Pride-ba" – olvasható a Mandiner 2025. június 29-i cikkében, ami már több mint 1500 reakciót és 75 megosztást ért el a Facebookon. A cikk egy dailyus.cafex[.]biz URL alatt elérhető anyagra hivatkozik forrásként. 

A kormány üzeneteit 2020 óta tisztázatlan forrásokból terjesztő, a közösségi médiában Orbán Viktor szócsövének tekintett Megafon Központ (itt archiválva) tartalomkészítő-csoport több tagja is megosztotta az állítást a Facebookon, például itt és itt.  

Image
A Mandiner cikke a Facebookon. A képernyőmentés 2025, július 9-én készült. Az áthúzást az AFP adta a képhez

“Novak Djokovic bejelentette, hogy nem fogja ünnepelni a júniusi Pride-hónapot. Szerinte az úgynevezett ‘woke’ kultúra nem érdemel ünneplést” - olvasható egy 2025. június 28-i szlovák Facebook-bejegyzésben. A poszt szövege hasonló, mint a magyar cikké, és azt állítja, hogy a teniszező elutasította a Pride-hónapot. 

Ugyanezt az állítást szlovák, cseh politikusok, és az osztrák Szabadságpárt egyik tagja is terjesztették. 

De az AFP nem talált bizonyítékot arra, hogy  Đoković  valaha is kimondta vagy leírta volna ezt az állítást.

Az AFP további vizsgálatai során kiderült, hogy ugyanezt a hamis kijelentést már más ismert személyiségeknek is tulajdonították más weboldalakon. Egy digitális elemzésekkel foglalkozó szakértő szerint valószínűleg ez egy kattintásvadász kampány része volt, amelynek célja az internetes hirdetések révén történő bevételszerzés. 

Nincs hivatalos forrás az állításra

A  Đokovićrül szóló blogcikkek több állítólagos idézetet tartalmaznak, amelyeket megmutattunk a sportoló PR-csapatának egyik tagjának. A PR-os 2025. július 2-án az AFP-nek azt mondta: “Mindent leellenőriztem, és ez a hír hamis. Novak soha nem mondott ilyet.”

Az interneten terjedő állítások közül több, például a Mandiner cikke is különböző blogokat jelöl meg forrásnak.

A hirdetésekkel teli WordPress-alapú weboldalak egyik cikke sem tartalmazott közvetlen bizonyítékot vagy linket Đoković állítólagos kijelentésére. A cikkeknél nincs megadva szerző, és az írásokat közlő weboldalak nem tüntetnek fel az impresszumban munkatársakat. 

Ezeken a kétes blogbejegyzéseken kívül nem találtunk említést sem videóban, sem írásban Đoković állítólagos kijelentéséről a Pride-hónappal kapcsolatban. Egyetlen hírügynökség vagy hírszolgálat sem számolt be a teniszező ezen állítólagos álláspontjáról, és a mai napig a sportoló sem tett közzé ilyen kijelentést a közösségi média fiókjain.

Amikor a “woke” és “pride” kifejezésekre kerestünk Đoković Facebook-oldalán (itt és itt), valamint X-oldalán (itt és itt), nem találtunk utalást az állítólagos kijelentésre (archivált link itt, itt, itt és itt).

Đoković Instagram-profilján sem találtunk ilyen tartalmú bejegyzést (itt archiválva). 

A hamis blogbejegyzések közül néhány kissé eltért a többitől abban, hogy a Đokovićtól mit mondott állítólag, hogy hol. Az egyik régebbi cikk szerint ezt egy videóban mondta, míg egy később közzétett cikkben egy sajtótájékoztatón hangzott el. Az alábbi képernyőképek mutatják, hogy Djokovic állítólagos idézetei a két cikkben mennyiben különböznek egymástól.

Image
A Đokovićvnak tulajdonított idézetek a forrástól függően változnak. 2025. július 1-i képernyőmentés, az áhúzást az AFP adta a képhez

A blogbejegyzések emellett azt is állítják, hogy “az egykori profi teniszező és a ‘kényszerű aktivizmus’ nyílt kritikusa”, Mark Federer állítólag támogató nyilatkozatot adott ki . Ilyen névvel azonban nem létezett profi játékos. A nevet valószínűleg Roger Federer, svájci teniszező ihlette.

A forrásként megadott blogbejegyzésekben, abban is, amit a Mandiner hivatkozik, azt állítják, hogy a GLAAD LMBTQ-érdekvédelmi szervezet elítélte Đoković állítólagos nyilatkozatát. De az X-en nem találtunk semmilyen állítólagos reakciót a GLAAD részéről. A szervezet weboldalán található sajtóközlemények között sem találtunk erre való utalást (itt archiválva). 

Az egyetlen hír Đokovićról, ami LMBTQ-témával kapcsolatos, 2018-ból származik. A sportoló akkor támogatását fejezte ki egy női teniszező iránt, aki nyilvánosan felvállalta a homoszexualitását. Đoković egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a coming out “bátor tett” volt.

Különböző hírességeket céloztak meg

2025 júniusában egy sor hamis bejegyzés és cikk jelent meg az interneten, amelyekben más és más híres személyiségeket idéztek, akik állítólag kijelentették, hogy nem ünneplik a Pride-hónapot.

Max Verstappen Forma-1-es világbajnok, Aryna Sabalenka teniszező, Paul McCartney és Dolly Parton énekesek, valamint Elon Musk milliárdos is azok között voltak, akik a félrevezető információk célkeresztjébe kerültek.  

Mindannyiuknak ugyanazt a mondatot tulajdonították, tévesen: “A WOKE nem érdemli meg, hogy ünnepeljék.” 

A legtöbb cikk címében és szövegében a “woke” szót nagybetűvel írták. A cikkek stilisztikailag nagyon hasonlítottak egymásra, és a Verstappent és Muskot említő cikkek címe szinte megegyezett a Đokovićról szóló cikk címével.

Image
Pillanatkép a Đokovićról, Verstappenről és Muskról szóló szalagcímekről, amelyek ugyanazt a megfogalmazást tartalmazzák. 2025. július 1-i képernyőmentés, az áhúzást az AFP adta a képhez

A Politifact amerikai tényellenőrző szervezet arról számolt be, hogy a Dolly Partonnak tulajdonított idézet egy nem létező médiumban, a “The Tennessee Voice”-ban jelent meg. A Snopes és a Lead Stories tényellenőrző szervezetek szintén cáfolták, hogy ugyanaz az állítólagos idézet az amerikai énekes, Jelly Rolltól származna. A tényellenőrzők arra hivatkoztak, hogy a hamis cikkekből hiányzott a más médiumokra való hivatkozás és arra is, hogy az énekes közösségi média fiókjain sem jelent meg az állítás, pedig elvileg az idézetet innen vették.

Paul Smith, a Red Bull csapat kommunikációs vezetője - amelynek színeiben Max Verstappen a Forma 1-ben versenyez - 2025. július 2-án az AFP-nek azt mondta, hogy a bejegyzésekben szereplő állítások “teljes képtelenségek”. “Max soha nem mondott ilyeneket” - tette hozzá a kommunikációs vezető.

A hamis cikkek célja a bevételszerzés lehetett

A Đokovićról és a fent említett más hírességekről szóló cikkek az “MI-szemét” (angolul “AI slop”), azaz mesterséges intelligenciával létrehozott alacsony minőségű tartalom jeleit mutatják, amelyet gyakran bevételszerzés céljából terjesztenek (itt archiválva). Az MI-szemétként jellemezhető tartalmak a közelmúltban terjedtek el a YouTube-on és a TikTokon, Sean “Diddy” Combs tárgyalásával kapcsolatban (itt archiválva).

Alexios Mantzarlis, a internetes félrevezetéseket feltáró Indicator platform társalapítója és a Cornell Tech “Security, Trust, and Safety Initiative” (Biztonság, Bizalom és Védelem Kezdeményezés) igazgatója szerint az ilyen típusú cikkeket közlő weboldalak elsődleges célja a Google Ads-zel való bevételszerzés. “Ez annak a klasszikus sémának tűnik, amikor olcsó, provokatív állításokat tesznek közzé a közösségi médiában, hogy forgalmat generáljanak a hirdetésekkel teli, alacsony minőségű weboldalakra, és így könnyű bevételi lehetőséghez jussanak” - írta az AFP-nek az igazgató egy e-mailben, 2025. július 1-jén.

Mantzarlis megállapította, hogy a fancy4work[.]com weboldal, amely a hamis Dolly Parton-sztorit közzétette, ugyanolyan domain-tulajdonságokkal rendelkezik, mint “tucatnyi más weboldal”. “A Similarweb szerint a honlap legutóbbi forgalmának körülbelül 80%-a (akár 218 ezer megtekintés) a közösségi médiából származott” - mondta az igazgató. 

Az AFP 2025. július 1-jén szintén a Similarweb portál segítségével elemezte azokat a weboldalakat, amelyek Đokovićról terjesztettek hamis cikkeket. Az AFP megállapította, hogy a dailyus.cafex[.]biz webhelyre érkező látogatások akár 94,42%-a érkezhetett a közösségi médiából. A sportnewss.livextop[.]com esetében ez az arány eléri a 96,38%-ot. Ez azt jelenti, hogy mindkét webhely közvetlen forgalma rendkívül alacsony, ami tovább erősíti azt a feltételezést, hogy a közösségi médiában megjelenő kattintásvadász posztokra támaszkodnak azért, hogy odavonzzák az olvasókat a weboldalukra.

Van olyan tartalom, amelyet szeretne ellenőrizni az AFP tényellenőrzésén keresztül?

Lépjen kapcsolatba velünk