Ezen a képen egy iráni katonai vezetőről emlékeznek meg, a képnek nincs köze a járvány áldozataihoz

Több ezer ember osztott már meg a Facebookon egy képet, amelyen koporsónak kinéző, zászlókkal letakart banánosdobozokat látni. A kép számos nyelvterületen terjed, mintegy bizonyítékként arra, hogy a koronavírus járvány átverés. De a képnek a valóságban semmi köze a koronavírus-járványhoz vagy a koronavírus áldozataihoz. Az AFP hírügynökség kiderítette, hogy a képet januárban készítették Iránban, egy megemlékezésen, amelyet Kászem Szolejmáni iráni katonai vezető emlékére tartottak.

Több mint háromezer felhasználó osztott már meg egy magyar Facebook-bejegyzést május 30-a óta, a bejegyzéshez csatolt képen piros, fehér és zöld színekből álló zászlóval letakart banánosdobozokat látni, amelyek koporsónak néznek ki, a háttérben pedig emberek állnak ünnepélyesen. “Üres banános dobozok letakarva, koporsónak álcázva! Hány millió oltottnál jön rá a magyar nép, hogy átverték?” – olvasható bejegyzés szövege. Egy másik bejegyzésben azt írták a képhez, hogy: “”Na most figyelj! Üres banános dobozok letakarva, koporsónak álcázva ! Hát tényleg ennyire hülyének néznek??”

A kép ebben a kontextusban arra utal, hogy a koronavírus-járványt csak kitalálták, vagy az valamilyen összeesküvés része. Egyes felhasználók hasonló értelmű megjegyzéseket fűztek a posztok alá, például, hogy az egész csak “agymosás birkáknak”. Mások azonban helyesen felismerték, hogy a kép egy Kászem Szolejmáni iráni katonai vezető emlékére szervezett eseményen készült Iránban, és a képen látható zászlók is iráni zászlók, amely pirosból, fehérből és zöldből áll, akár a magyar, de a színek sorrendje más, és az iráni zászlón egyéb díszítőelemeket is vannak. 

Image
Az egyik bejegyzésről készült 2021. június 2-ai képernyőmentés.

Ez a kép egyébként hasonló kontextusban más nyelveken is terjedni kezdett, például lengyelül, szlovákul, németül, görögül és finnül

A kép a valóságban 2021 januárjában készült egy megemlékezésen, amelyet Irán energetikai minisztériuma rendezett Kászem Szolejmáni halálának egyéves évfordulójára. Szolejmáni iráni katonai vezető volt, akit egy amerikai légicsapás ölt meg egy bagdadi reptéren 2020. január 3-án. A kép nem egy temetést ábrázol és semmi köze a koronavírus-járványhoz. 

Ennek a képnek nincs köze a járványhoz

Különböző kulcsszavak és fordított képkeresések segítségével az AFP-nek sikerült megtalálni a Facebookon terjedő kép forrását. 

“[...] Szolejmáni mártírhalálának első évfordulóját az egészségügyi előírások betartásával az Energetikai Minisztériumnál tartották” – olvasható az iráni minisztérium perzsa nyelven kiadott közleménye. A sajtóközleményt a perzsa naptár szerint 1399. október 13-án adták ki, amely 2021. január 2-ra esik, azaz 365 nappal azutánra, hogy Szolejmáni meghalt, amelyről az alábbi videóban anno az AFP is beszámolt. 

Néhány órával a sajtóközlemény után az iráni minisztérium egy galériát is publikált a megemlékezésen készült képekkel. A megemlékezést az Energetikai Minisztérium déli teraszán tartották Teheránban. 

Image
Az iráni Energetikai Minisztérium honlapjáról készült 2021. június 2-ai képernyőmentés.

Látható, hogy ugyanazok a zászlók és emberek szerepelnek a Facebookon terjedő képen és a minisztérium honlapján található fotón:

Image
Az iráni minisztérium által kiadott kép (jobb) és a Facebookon terjedő kép (bal). A fotómontázst az AFP készítette 2021. június 2-án.

Kászem Szolejmáni a Kodsz Erők parancsnoka volt tábornoki rangban, amely az iráni Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős alakulata és közvetlenül Ali Hámenei ajatollahnak felel. Szolejmáni koordinálta a Bassár el-Aszad szíriai diktátornak nyújtott iráni segítséget, valamint az ő vezetése alatt támogatta a Kodsz a Hezbollahot is Libanonban. A Pentagon szerint 2020. január 3-án nem sokkal éjfél után mértek dróncsapást Donald Trump akkori amerikai elnök parancsára, és az ölte meg Szolejmánit, a halálának semmi köze a koronavírushoz. 

Iránban hivatalosan először 2020. február 19-én jelentettek koronavírusos esetet. 2021. június 3-án már több mint 80 400 áldozata volt a helyi hatóságok adatai szerint a járványnak az országban. 

Van olyan tartalom, amelyet szeretne ellenőrizni az AFP tényellenőrzésén keresztül?

Lépjen kapcsolatba velünk