Ez egy szerkesztett kép, nem kell oltási igazolás azoknak, akik a tömegközlekedést akarják használni Budapesten

Szerzői jog AFP 2017–2021. Minden jog fenntartva.

Több mint háromezer ember osztotta meg a Facebookon április 5-e óta azokat a bejegyzéseket, amelyekben egy BKK-busz látható az első ajtón egy “Felszállás oltási könyv felmutatásával” felirattal. Ez egy kontextusából kiragadott kép, a Mi Hazánk párt egy kommunikációs anyagának a megvágott változata. A képet eredetileg tiltakozásul készítette a párt a koronavírus ellen nem beoltott embereket érintő esetleges hátrányos megkülönböztetésse szemben. 

Több mint ezer ember osztotta meg azt a bejegyzést a Facebookon április 6-a óta, amelyben egy, a 118-as buszról készült kép látható az első ajtaján “Felszállás oltási könyv felmutatásával” felirattal. Egy másik bejegyzést, ugyanezzel a képpel, több mint 2600 ember osztott meg, de azt a posztot azóta törölték. 

Vannak, akik olyan kommentekkel osztották meg a képet, mint hogy “Ez törvénytelen” vagy “Mi a …?”, ami arra utal, hogy azt gondolják, a kép valódi, és már tényleg vannak ilyen korlátozások. Mások helyesen felismerték, hogy valójában egy szerkesztett képről van szó. A szerkesztett képet eredetileg a Mi Hazánk Mozgalom készítette, hogy így tiltakozzanak a koronavírus ellen nem beoltott embereket érő esetleges hátrányos megkülönböztetéssel szemben, ami szerintük “diszkrimináció”. A párt számos felületen megosztotta a képet, így az könnyen beazonosítható. 

 
Az egyik bejegyzésről készült kép 2021. április 8-án.

Ezt a szerkesztett képet egy politikai párt készítette, kommunikációs céllal 

A képet eredetileg Dúró Dóra, a Mi Hazánk poltikusa osztotta meg a Facebook-oldalán, mondta el az AFP kérdésére a Mi Hazánk sajtószóvivője április 7-én emailben. Az eredetileg megosztott képnél a szöveg nyilvánvalóvá teszi, hogy egy hipotetikus helyzetről van szó.  

“Diszkriminatív az oltási igazolás - a tömegközlekedésben is kötelező lesz? A Mi Hazánk Mozgalom elfogadhatatlannak tartja a védettségi igazolvány kötelezővé tételét egyes szolgáltatások esetében a későbbi nyitást követően, ezért elvárjuk, hogy ne legyen Magyarországon kötelező oltási könyv”olvasható a bejegyzésében, amelyhez a párt a képet felhasználta. 

“Az Ön által  mellékelt fotó valóban egy kommunikációs anyag kontextusból kiragadott és módosított (megvágott) változata. A kép eredetileg egy Facebook posztban jelent meg, ahol a bejegyzésből egy egyértelműen kiderült, hogy ez feltételes mód, vagyis nem egy valós élethelyzetet mutat be a fotó” – mondta el az AFP kérdésre a Mi Hazánk Mozgalom sajtószóvivője. 

A párt megerősítette, hogy a neten terjedő kép az ő anyaguk módosított, megvágott változata. Ha az ember összehasonlítja a párt képét a Facebookon terjedő változattal, akkor látható, hogy a párt lógóját, valamint a szöveget, amelyben diszkriminatívnak nevezik az oltási igazolást, eltávolították. A megvágott változaton azonban még látni a kék “Oszd meg!” címkét, ami tovább bizonyítja, hogy a Mi Hazánk anyagának szerkesztett változatáról van szó. 

Az "oszd meg" felirat a képen. A piros kört az AFP szerkesztette a képre.

Egy fordított képkereséssel az eredeti, nem szerkesztett változatot is könnyen meg lehet találni – tehát azt, amelyiket a Mi Hazánk felhasználta a saját képéhez. Az eredeti kép számos újságcikkben feltűnik, például ebben, és a 118-as busz látható rajta a III. kerületből, a felirat az ajtón pedig eredetileg arra figyelmeztet, hogy csak jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni.

Jelenleg nincs érvényben olyan korlátozás, amely megtiltaná a be nem oltott embereknek, hogy a budapesti tömegközlekedésen utazzanak. A BKK rendszeresen közzéteszi a koronavírussal kapcsolatos korlátozásokat, híreket a weblapján

Az oltási igazolásról szóló hivatalos információk itt olvashatóak, az igazolásáról szóló kormányrendelet pedig itt.

 
COVID-19 VAKCÍNÁK