Ez a bécsi közigazgatási bírósági döntés csak egy konkrét esetre vonatkozik
Több mint száz felhasználó osztott már meg február vége óta egy Facebook-bejegyzést, ami azt állítja, hogy a Bécsi Közigazgatási Bíróság döntésének értelmében a jövőben nem vonatkoznak a járványügyi szabályok azokra, akik bizonyítani tudják, hogy felépültek a Covid-19-ből. De az említett bíróság és két ügyvéd is megerősítette az AFP-nek, hogy csak egy egyedi döntésről volt szó, amelynek nincs kihatása a járványügyi szabályokra. A döntés kizárólag az adott ügyben fellebbező személyre vonatkozik, és rá is csak egy konkrét esettel kapcsolatban. A Bécsi Közigazgatási Bíróság nem tud törvényeket vagy szabályozásokat semmisé tenni, az egyedül az Osztrák Alkotmánybíróság jogköre.
"Nem kell maszk, nincs teszt és nincs korlátozás a gyógyultak vagy fertőzésen átesettek számára!" – írja több a Facebookon terjedő bejegyzés is (például itt és itt) amelyeket már több mint száz ember osztott meg 2022. február 2-a óta. A bejegyzések félrevezetően azt állítják, hogy Ausztriában "ha van ellenanyaga valakinek, vagy felépült, annak számára a járványnak vége", valamint hogy semmilyen "korlátozás és intézkedés sem indokolt".
A magyar bejegyzések egy német blogposztot adnak meg forrásként. A linkelt cikk egy másik blogbejegyzés kiegészített változata, ami a Neue Wahrheit (Új Igazság) nevű blogon jelent meg, és amit félrevezetőnek talált az AFP német nyelvű tényellenőrző csapata.
Az állítás, miszerint a Bécsi Közigazgatási Bíróság megszüntette a koronavírussal kapcsolatos korlátozó intézkedéseket azoknak, akik bizonyítani tudják, hogy rendelkeznek antitestekkel, félrevezető.
Egy egyedi esetben a Bécsi Közigazgatási Bíróság (Verwaltungsgericht Wien) tényleg ejtette a vádat egy férfi ellen, aki nem viselt maszkot egy eseményen, de sem az érintett férfi, sem általában véve az osztrák lakosság számára nem jelenti azt a döntés, hogy megszűnnének vagy megváltoznának a járványügyi szabályok. A magyar bejegyzésekben idézett német blog egyébként szintén felhívja a figyelmet erre a tényre.
A Bécsi Közigazgatási Bíróság nem tud járványügyi rendeleteket vagy törvényeket semmisé tenni, jogi szakértők szerint az az Alkotmánybíróság hatásköre.

A bírósági döntés
A blogbejegyzésben különböző kiragadott passzusokat látni egy bírósági ítéletből név és ügyiratszám nélkül. A szöveg szerint egy bizonyos "G."-t azzal vádoltak meg, hogy maszk nélkül vett részt egy gyülekezésen Bécsben, 2021. január 31-én, és ezzel megsértette az akkor Ausztriában éppen érvényben lévő Harmadik Covid-19 veszélyhelyzeti intézkedések rendeletet.
G. fellebbezett a döntés ellen. A blogon megjelent részleges dokumentáció alapján a következő érveléssel támadta meg az ítéletet: mivel bizonyítani tudta, hogy vannak antitestjei, ezért nem volt fertőző, így – érvelése szerint – nem jelentett fertőzési kockázatot, és a szabályok sem vonatkoztak rá.
A Bécsi Közigazgatási Bíróság valóban megszüntette az eljárást G. ellen, a blogon publikált iratok szerint a döntés fő oka az volt, hogy fellebbezés során felhozott érveket "nem lehetett teljesen cáfolni", valamint mert "nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a vádlott tényleg elkövette a kihágást".
A döntés valódi jelentősége
Az AFP megkérdezte a Bécsi Közigazgatási Bíróságot is 2022. február 3-án a blogon közzétett dokumentumokról. Margarethe Ebner, a bíróság egyik bírája telefonon megerősítette, hogy a papírok valódiak.
A bíróság döntéseit jellemzően feltöltik egy adatbázisba, de ez a döntés, amely a "VGW 031 091 9977 2021" ügyiratszámot kapta, még nem elérhető. Ebner elmondta, hogy várhatóan néhány hét múlva felkerül a weboldalra ez a döntés is.
A közigazgatási bíróság bírája a következőt mondta a blogon elérhető papírokról: "Az ítéletnek csak egy rövidített változata olvasható [a blogon]. Nincs felsorolva az összes indok a döntésre." Ilyen indok például lehet az is, hogy egyes tények nem voltak világosak.
"Ez csak egy egyedi döntés, és az is marad. A döntés semmi esetre sem általános érvényű, az csak erre a konkrét ügyre vonatkozik. A döntés nem ássa alá a rendeleteket és a törvényeket. Ez nem egy kijöhetsz a börtönből kártya a többiek számára."
A bíró az "in dubio" elvet követve döntött G. javára, ami azt jelenti, hogy túl kevés bizonyíték volt az asztalon a férfi ellen az ítélethez, mondta Ebner. A bizonyítékok kiértékelése mindig az aktuális tényeken és a bírón is múlik, "más lehet máshogy döntött volna", kommentálta az esetet Ebner.
2022. február 7-én a bíróság egy sajtóközleményben elismételte, hogy az ügyben hozott döntés csak a konkrét esetre vonatkozik, és nem általában alkalmazható szabály.
Nem igaz, hogy "véget ért a járvány" az antitesttel rendelkezők számára
Karl Stöger, a Bécsi Egyetem Alkotmányos és Közigazgatási Jogi Intézetének orvosi jogra szakosodott professzora szintén megerősítette az AFP kérdésére 2022. február 4-én, hogy a döntés nem általános érvényű. "Ez a döntés teljesen esetfüggő" és a "szabályok mindenkire vonatkoznak, mindegy hogy oltott, tesztelt vagy felépült", mondta a szakember.
Peter Bußjäger, az Innsbrucki Egyetem Polgári, Politikai és Közigazgatási Jogi Intézetének professzora szintén ezen a véleményen van. Bußjäger február 4-én a következő írásos választ adta az AFP kérdésére: "A közigazgatási bíróság sem visszavonni, sem érvényteleníteni nem tud egy rendeletet. Értelmezni értelmezhet rendeleteteket, így a koronavírussal kapcsolatos járványügyi szabályokat is, de azt is csak egyedi esetekben."
"A Covid-szabályok visszavonása nem az adminisztratív bíróság feladata, hanem az Osztrák Alkotmánybíróságé. Ennek a döntésnek nincs hatása az adott ügyön kívül. A közt érintő szabályozásokat nem lehet közigazgatási bíróságon érvényteleníteni" – tette hozzá Stöger.
A döntés nem ad felmentést a maszkviselési kötelezettség alól
A döntésnek nem hogy az osztrák lakosság körében nincs általános érvénye, de még az ügyben érintett G. számára sem, mondta Stöger. "Egyedül csak azt állapították meg, hogy ezt a polgárt ebben az egy adott pillanatban nem lehet elítélni."
Sikerrel fellebbezett az ügyben, de ettől még a jövőben nem mentesül a maszkviselés alól. "Az érintetett minden további nélkül meg lehet büntetni egy következő eseményen, ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy fennállt a közigazgatási kihágás ténye. Ekkor újra fellebbezéssel élhet a közigazgatási bíróságon" – mondta Bußjäger. "A döntésnek csak az adott ügyben van jogi kötelező ereje. Még ugyanaz a bíró is – pusztán teoretikusan nézve – egy új ügyben más döntésre juthat."
A blogposzt szerzője is elismeri, hogy nem általános érvényű a döntés
Az AFP megkereste a "Neue Wahrheit"-on megjelent írás szerzőjét is, Jürgen Lessner 2022. február 4-én írásban elismerte, hogy "természetesen egyedi döntésről van szó. Ausztriában nincs precedensjog", de véleménye szerint az ügy megnyitotta az utat az Alkotmánybíróság felé.
Az Ausztriáról szóló hamis és félrevezető Covid-információk gyakran eljutnak a magyar felhasználókhoz. Az AFP Ténykérdés itt cáfolta az osztrák rendőrségről és katonaságról szóló hamis állításokat, itt pedig olyan posztokat, amelyekben hamis azt állították, hogy egy osztrák város "embervadászok"-at alkalmaz az oltatlanok felkutatására.