Manipulált kép: ez az olasz tévécsatorna nem játszott le egy filmrészletet ukrajnai tudósításként
Terjedni kezdett az interneten egy kép, amelyen egy filmből kivágott képkockát hasonlítanak össze egy másik képkockával, ami viszont látszólag egy olasz hírcsatorna adásából származik. A képet megosztó bejegyzések szerint ez azt bizonyítja, hogy a média hamisan tudósít Ukrajna orosz inváziójáról. Az érintett csatorna anyavállalata cáfolta, hogy ilyen adásuk lett volna, ráadásul a csatorna logója is hiányosan szerepel a képen. Az AFP sem találta nyomát, hogy valaha ilyen kontextusban adásba került volna ez a felvétel a csatornán.
Már több ezer ember osztott meg egy magyar Facebook-bejegyzést 2022. március 4-e óta, de a bejegyzésnek több helyen is előfordul magyarul a közösségi médiában (például itt és itt). A bejegyzésben két kép szerepel: a felsőn azt olvasni, hogy "menekülés Kijevből" és a TGCOM24 logóját látni a jobb felső sarokban, az alsó képen pedig a "Deep Impact film" szöveg olvasható.

A kép különböző változatai már olasz, francia, portugál, holland, angol és német nyelven is terjedni kezdtek.
2022 februárjának végén Oroszország lerohanta Ukrajnát, a háború miatt több mint 3,5 millió ember menekült el az országból. A harcok kezdete óta hamis vagy megtévesztő állítások egész áradata indult meg az interneten.
Egy fordított Google-képkereséssel sikerült megerősíteni, hogy a képen tényleg az 1998-as Deep Impact című amerikai filmet látni. A katasztrófafilm egy, a földet fenyegető üstökösről szól. A képen egy jelenetet látni a filmből, amikor az emberek egy közelgő cunami elől próbálnak menekülni.
Az AFP YouTube-on, Facebookon, és a CrowdTangle közösségi média elemző oldalon is próbálkozott kulcsszavas keresésekkel, de nem sikerült semmilyen arra utaló bizonyítékot találni, hogy a TGCOM24 tényleg leadta volna az említett jelenetet. A legkorábbi előfordulása a képnek, amit sikerült megtalálni, 2022. február 28-a, amikor egy olasz felhasználó megosztotta azt a Facebookon.
Az AFP megkereste az olasz tévécsatornát is az állítólagosan hamisan felhasznált jelenettel kapcsolatban. Stefano Longhini az RTI S.p.a. jogi képviseletében (amely a TGCOM24-hez hasonlóan az MFE – korábban Mediaset – csoport tagja) március 11-én elmondta, hogy: "Az RTI-nek nincs köze a hamisan megszerkesztett képhez, amelyről most figyelmeztettek bennünket."
A TGCOM24 logójában szerepel a "Mediaset" felirat is felül (ahogyan azt például itt is látni), mondta el Longhini, míg a megtévesztő posztokban ezt nem látni.
"Nyilvánvaló, hogy a logót valaki más szerkesztette a képre, hogy ezzel kárt okozzon nekünk, a kép nyilvánvalóan hamisítvány" – mondta el a csatorna képviselője.

Az AFP már számos olyan állítást cáfolt, amelyek azt voltak hivatottak bizonyítani, hogy a nyugati média hamisan tudósít az Ukrajnában dúló harcokról, például ebben és ebben a cikkben. Az AFP Ténykérdés az 2022-es ukrajnai konfliktusról szóló tényellenőrzéseit itt olvashatja.