Ezek az autók az üzemeltető cég tevékenységének leállítása, és nem akkumulátorproblémák miatt kerültek egy mezőre
Megjelent 28/04/2023 nál 12:37
Szüntelenül terjed az interneten egy kép, amin sérült autókat látni egy franciaországi mezőn. A fotót számos nyelven, köztük magyarul is azzal a hamis állítással terjesztik, miszerint a képen szereplő autóknak "ugyanaz a problémája volt": elromlott az akkumulátoruk, és többé nem lehet őket feltölteni. A poszt azt is állítja, hogy az autók most elhagyatottan állnak, és az akkumulátoraik szennyezik a környezetet. De ez nem igaz: a képen olyan sérült elektromos autókat látni, amik azután kerültek a mezőre, hogy a tulajdonosukkal, egy párizsi autómegosztó-céggel szerződést bontottak. A járművek nem akkumulátorhiba miatt kerültek a mezőre, ráadásul a helyi hatóságok megerősítették, hogy az autókból eltávolították a telepet, mielőtt a parkolóba kerültek. A hatóságok azt is elmondták az AFP-nek, hogy a járművek már 2021 óta nincsenek a képen látható réten.